2016. november 22., kedd

A műtétről bővebben

A műtét napján reggel fél 8-ra kellett megjelennem a klinikán. Egy segítőkész asszisztens már korábban érkezett, és útba igazított a privát öltöző/étkező helyiségbe, majd lenyírta a hajam 2 mm-esre. 

A tájékoztató szerint érdemes elől gombolós felsőruházatban érkezni (értsd: ing), de végül mindkét nap kivágott nyakú pólóban voltam (amiben érkeztem) a doktornő javaslatára, és sokkal praktikusabbnak bizonyult. Az ing gallérja problémásabb műtét közben, mint egy esti pólócsere.

A műtét az általános procedúra szerint zajlott (mindjárt kifejtem), de szeretném hangsúlyozni, hogy hiába könnyen átlátható, érthető a procedúra, végigcsinálni azért nem mindig sétagalopp. Ez egy új felfedezés volt számomra, mert ugyebár példásan tájékozott és felkészült páciens vagyok, aki minden részletet elolvasott. Mit nekem egy műtét?!

Délelőtt zajlik a graftok kivétele egy miniatűr fúróval (maga a kiszedés apró csipesszel a fúrás után). De ha úgy fogalmazok, hogy 4 órán át 1400-szor fúrják meg a fejedet úgy, hogy belülről hallod, hogy berezonál a koponyacsontod, és ahogy átszakad a hámréteg, akkor már más a leányzó fekvése.
Megijeszteni sem akarok senkit, hamar meg lehet szokni, nagyrészt fájdalommentes, de akinek nem volt még műtéti beavatkozása, vagy még filmen sem bírja nézni, jobb, ha előre tud róla.
Ezt még meg kell spékelni kb. 100-150 érzéstelenítő injekcióval. A fejbőr nagy része alapból is nagyon érzékeny, az érzéstelenítő injekciók pedig csak kis területen hatnak, ezért kell belőlük sok, apróbb szúrás, mindig egy újabb területrészt befecskendezve.

Mivel ez nagyon lassú, aprólékos munkát kíván, előfordulhat, hogy nincs, vagy már nincs teljesen érzéstelenítve a terület, amit éppen fúrnak vagy szúrnak, ekkor lehet enyhe fájdalom, de rögtön kapod is a szurit (a közismertebb Novocain, Lidocain mellett van Ultracain is, ami azonnal hat).

A doktornő és az asszisztensek is mindent megtettek a kényelem érdekében, és elmondhatom, hogy komolyabb fájdalommal nem járt a dolog. Fel lehet kelni járkálni, WC-re menni.
A graftkivétel vége felé egy terjedelmes menüből lehet ebédet választani, ezt a klinika állja, nekem mindkét nap nagyon ízlett. Egyébként is szimpatikus a kicsinyességtől mentes hozzáállás, lehet kérni italt, plusz fájdalomcsillapítót otthonra, nem állnak neki az ebéden garasoskodni.

A graftok kivétele után a doktornő megrajzolta a leendő hajvonalat, egy tükör előtt egyeztettük, majd a folytatódott a lyukasztgatás, immár a fejem elülső részén. Természetesen itt sem maradhatott el az érzéstelenítés, hiszen messze vagyunk még az előírt napi tűszúrás-adagtól :)
Jelen esetben a beültetendő graftok helyét jelölte ki a doktornő - egy tűvel egyszerűen kilyukasztgatta a fejbőrömet a megfelelő sűrűségben és irányban. Ez egy elég gyors procedúra, kb fél óra lehetett.

Ebéd után megkezdődött a kiszedett graftok beültetése a célterületre. A délelőtt kiszedett graftokat az asszisztensek már megtisztították és szortírozták attól függően, hogy hány hajszálat tartalmaznak. Ez fontos, mert a természetes hajvonal kialakításához nem mindegy, melyik típust használjuk.
Itt is jönnek a szokás szerint túlélhető mini-injekciók, maga a beültetés egy elég hosszú procedúra, közben lehet filmet nézni vagy beszélgetni (kivételkor a doktornőnek és az asszisztenseknek számolni kell a graftokat, így ez nehézkesebb).

Az asszisztensek elmondása szerint a pácienseknek az utolsó 2-3 óta szokott a legkellemetlenebb lenni.
Addigra ugyanis már eléggé meg van gyötörve a fejbőr, és az érzéstelenítés ellenére kellemetlen a szurkálódás, állandó nyomkodás, sokszor újra érzékennyé válhatnak a fejtetői részek, plusz mindezek mellé még egy erős fejfájás is állandósulhat (ahogy az én esetemben is történt).
A saját tapasztalatom, hogy délután az első szünetben, mondjuk 2 óra körül érdemes kérni egy fájdalomcsillapítót. 
Az első műtéti napon csak este vettem be fájdalomcsillapítót (abszolút nem ismerem a gyógyszereket, így különösebb hatást nem vártam tőle), addig csak kínlódtam, de utána igazi megváltás volt :)
Másnap már a doktornő javasolta délután, és így már szinte sétagalopp lett a második nap délutánja.


Összességében tehát nem volt pokoljárás jellege ennek a 2 napnak, volt már aki túlélte :)
Nálam gyakorlottabb gyógyszerszedők vagy klinikára járók talán meg se említenék azokat a részeket, amiket én drámaibbnak tartottam.

Néhány kép, közvetlenül a műtét után készítve:









Felkészülés

A hajbeültetés előtti felkészülés nem követelt meg semmilyen drasztikus lemondást, megszorítást. Idegállapotom teljesen normálisnak volt mondható, sőt, már kíváncsian vártam, hogy beléphessek az orvosi szobába, és megtudakoljam a szükséges eszközök, szerek és lépések legapróbb részleteit.

A műtét előtt 1 héttel az E-vitamin ellenjavallt, és 3-4 napig naponta ajánlott hajat mosni, hogy minden szennyeződés lekerüljön a beavatkozás időpontjára. Műtét előtt 2 nappal az alkohol, szénsavas italok, koffeintartalmú italok (kávé, kóla, tea) tiltottak.

Mivel nem szedek gyógyszereket és nincs tudomásom gyógyszerérzékenységről, vagy hasonló, műtétet befolyásoló rendellenességről, így az ezzel kapcsolatos extra teendőkről nem tudok beszámolni.

Következő bejegyzésemben a műtétről írok részletesen.

Hogyan született meg a döntés?

Üdv mindenkinek! Ezen a blogon keresztül szeretném megosztani a tapasztalataimat a hajátültetéssel kapcsolatban, ez előzményektől kezdve a beavatkozás utáni 1 évig.

Egészen fiatalon, még egyetemista koromban kezdett ritkulni a hajam (ennek kb. 10-12 éve). Akkoriban még nem nagyon kapizsgáltam az okokat, legalábbis nem olvastam utána részletesen, de a legtöbb helyen annyit írtak, hogy a DHT hormonra való érzékenységre vezethető vissza a férfias típusú hajhullás. Ezzel szemben amikor elmentem egy hajvizsgálatra, azt mondták, hogy ez ún. zsíros hajhullás, és a túlzott faggyútermelés gyengíti meg a hajszálakat, illetve hosszabb távon az elvesztésükhöz vezet. Bármi is az igazság, használtam az erre javasolt ampullás szert. A zsírosodást korábban valóban tapasztaltam, és kb. fél évnyi használat után a probléma megszűnt, a hajam egy részével együtt. (lehetne még pro és kontra érveket felsorakoztatni az okokról, de ettől most eltekintenék)

Próbáltam nem létkérdést csinálni a dologból, ez persze huszonéves korban nem nagyon sikerült. Főleg amikor fényképeken láttam viszont magamat, volt nagyon látványos a hajhiány. Szemből, a tükörben kicsit jobb volt a helyzet, és bizonyára meg is szoktam valamennyire idővel.
Tekerjünk előre 10 évet.
Ennyi idő alatt megszületett a ma is használatos hajbeültetési technológia, mely (szerencsére) itthon is gyökeret vert, én egyetemistából dolgozó ember lettem. (meg persze elterjedt a Facebook, Youtube és a Full HD)

Mivel egyre több információ volt fellelhető a neten, komolyabban utánaolvastam egy ilyen beavatkozásnak, és mivel nem tűnt olyan drasztikus beavatkozásnak, 1-2 napnyi gondolkodás után el is döntöttem, hogy jelentkezek egy konzultációra. (igen, aki a bejegyzés címére szerette volna csak olvasni a választ, annak elég lett volna az előző mondatot elolvasni...)

A választásom a HairHungary klinikára esett, főleg, mert áttekinthető formában közöltek hasznos információkat, de hogy egyáltalán bekerült a kb. 10 megnézendő honlap közé, arról már inkább a Google keresőmotorja tehet.
A többi klinika esetén kizáró ok volt a gyanúsan alacsony ár, a rikítóan villogó akciók, a mindent átható marketingszag és a hányaveti honlapszerkesztés. A technológia és procedúra szinte minden esetben ugyanaz, így ezen a szinten nem nagyon lehet szigorú szakmai szempontok alapján dönteni.

A konzultáción egy fiatal és felkészült doktornő fogadott. Mivel szinte mindennek utánaolvastam már előtte, így sok újdonságot nem mondott, de jó volt hallani ugyanazokat az információkat is első kézből, ezzel teljesen elégedett voltam. A kérdéseimre korrekt válaszokat kaptam, és 3 héttel későbbre ki is tűztük a műtét időpontját. Az aktuális haj-állapotomról fényképeket is készítettünk. Nem éreztem úgy, hogy nekem most személyesen is végig kell járnom a többi klinikát is, mert ott bármi jobb lehetne.
Ráadásul ilyen árkategória esetén nem hiszem, hogy aggódni kellene, hogy valamilyen sufnituning átverés van a háttérben.

A következő bejegyzésben a műtét előtti felkészülésről írok majd röviden.